„Ez annak bizonyítéka, hogy valami megtörik társadalmunkban, valami nagyon rossz történik” – nyilatkozta Krakkó érseke a lengyelországi keresztényellenes megmozdulásokra utalva, amely már jóval túlmutat az abortusz-törvényen. Ki kell mondanunk, hogy ez egy ideológiai háború a normalitás ellen, ami már 1789 óta zajlik, és a célja, hogy eltörölje azokat a hagyományos értékeket, melyek az európai (fehér) civilizáció alapjai. Ennek élő bizonyítéka nem csupán a most Lengyelországban zajló szélsőbaloldali megmozdulás, de az újabb franciaországi terrortámadások is.
Nem mondanám, hogy váratlanul ért volna az, ami a francia történelemtanár, Samuel Paty lefejezése után történt, ahogy a nizzai helyszín sem volt meglepő. Emlékezetes, hogy négy évvel ezelőtt emberek tízezrei gyűltek össze a francia Riviérán, hogy a Bastille ostromára, és a történelemben méltatlanul nagynak nevezett forradalomra emlékezzenek. Arra a forradalomra, és annak szellemiségére, amelynek az eredményét Franciaország most a saját bőrén tapasztalja, és amelyet láthatunk a híradásokban. Azt ünnepelték, ami a vesztüket okozta. Áldozatok voltak, a liberalizmus áldozatai, mely trójai falóként engedi be országába a terroristákat, majd mikor már kint vannak, akkor visszatolja, hogy aztán újra beengedhesse, újabb iszlamistákkal megrakva. Mindezt az 1789-ben kivívott szabadság, egyenlőség, testvériség nevében.
Nem meglepő az sem, hogy az újabb terrortámadás célpontja egy keresztény templom volt, és a bent tartózkodó hívek. Akárcsak mint négy évvel ezelőtt, amikor a reggeli misét celebráló Jacques Hamel atyát brutális kegyetlenséggel meggyilkolta kettő, az Iszlám Államnak hűséget esküdött terrorista.
Az Európai Unió vezetői elítélik a franciaországi iszlamista terrorcselekményeket, mely már nem old meg semmit, hiszen közben elítélik Lengyelországot, amiért ellenzi a terrorizmust Európába importáló migrációt, és nem telepíti le a határain belül a bevándorlókat. Vélhetőleg ez az oka annak, hogy Lengyelországban is aktivizálásra kerültek ugyanazok a csoportok, melyek az Egyesült Államokban az emberi jogok és a szabadság jelszavával, valójában azonban a fehér- és keresztényellenes gyűlölettől vezérelve, szó szerint sárba tiporták az amerikai történelmet. Az Európai Unió pedig ismét azt a kettős mércét alkalmazza, amely a leginkább jellemző rá: miközben Franciaországban senki nem dönthet úgy, hogy kioltja a másik életét, addig Lengyelország esetében azt kifogásolják, hogy a magzatok megölése nem alapvető jog.
Ahogy néhány sorral feljebb írtam, a történések nem a lengyel nők jogairól szólnak, nem az abortusztörvény módosítása a cél, hanem a normalitás, az európai fehér civilizáció és a hagyományos keresztény értékek felszámolása. Nincs mit szépítenünk, ezért nevén kell neveznünk az elmúlt időszak történéseit: a marxizmus és a liberalizmus szellemiségének jegyében háború zajlik a fehérek és a kereszténység ellen. Nyugat- és Észak-Európát lenyomja az iszlám, és megbecsteleníti mindazt, ami számunkra, keresztény, európai fehér emberek számára érték, miközben mindazt belülről a gender- és az LMBTQ-propaganda ostromolja, szintén kívülről érkező támogatással. Franciaország pedig meg is találta a megoldást, KÉSŐN: a legmagasabb szintre emelte a terrorkészültséget, miközben továbbra sem ismeri fel, hogy saját maga tagadta meg azokat az értékeket, amikkel védekezhetne. S közben a közösségi oldalakat ellepik a Pray for Paris és a Pray for Nizza hashtag-ek. Imádkozik már minden ateista, de kihez? Az átgenderelt és megtagadott Istenhez? Netán a gyáva és áruló politikusokhoz, akik nem védték meg saját országaikat?
Nem nehéz összefüggést látni az újabb franciaországi terrortámadás és a lengyelországi templomrongálások között. A migráció magával hozta Európába a terrorizmust, melyet ugyanaz a nemzetközi érdekcsoport támogatott, amely támogatta az amerikai zavargásokat George Floyd halála után, és most a háttérből irányítja a lengyelországi anarchista megmozdulásokat. Ne legyenek kétségeink afelől sem, hogy nem ugyanez a csoport áll az elmúlt évek hazai, balliberális hátterű tüntetései (internetadó, túlóra-törvény, egyetemi autonómia, „szabad oktatás”, „szabad tudomány”, CEU, MTA, SZFE, stb…) mögött. George Floyd halála és az abortusz-törvény pedig csak egy megfelelő ürügy, hogy a szabadelvűség és a kultúrmarxizmus újabb fonton folytassa a normalitás ellen indított ideológiai háborúját. A tömegek pedig továbbra is homokba dugják a fejüket. Az erkölcsi győzelmet azonban mindig a bátor és tettre kész kevesek aratták, akik hittek és mertek lépni, még akkor is, amikor már minden veszni látszott, mint 1945 februárjában, vagy mint 1956 novemberében. Ezekben az időkben pedig nekünk keveseknek kell különösen tettre késznek és erősnek lennünk hitben, szellemben és testben is, mert eljön a nap, amikor nekünk kell megvédenünk mindazt, amit még Európának nevezünk.
A szerző történész
Zöldinges.net – vendég cikk
- Szerkesztői kommentár:
Egyetértésünket kifejezve a cikkben leírtakkal kiegészítésként meg kell jegyeznünk, hogy bár az említett “normalitás ellenni háborúnak” valóban egy igen fontos fordulópontja volt a francia forradalom a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszava alatt, valamint annak szellemi-erkölcsi alapjait fémjelző felvilágosodás, de eszmetörténeti szempontból nem mehetünk el szó nélkül előzmények megemlítése mellett sem. Tudniillik bizonyos filozófiai, vallási és kulturális konstellációk voltak azok, amelyek lerakták az 1789 felé vezető utat. Kezdve az későskolasztikus nominalista forradalommal a bölcseletben, amely később, a filozófiában szubjektivizmusként, a politikai-társadalmi vezetésben individualizmusként kulminálódott. Folytatólagosan a reneszánsz előidézte kulturális változással, amely az újpogány szellemiség feltámasztásával a társadalom orientációs fókuszpontját Isten helyett immáron az emberbe helyezte. Bezárólag a reformációval, amely részben az imént említett eszmei folyamatok végtermékeként (v.ö.: nominalizmus Luther teológiájában) a vallási életben megtörte Európa szellemi egységét, és teológiájával hozzásegítette a felvilágosodás bölcsőjét ringató újkori filozófia szellemiségét annak kibontakozásához (lásd Descartes filozófiáját, amely részben kvázi a protestáns teológia elveinek alkalmazása a bölcsészettudomány területén).
